Uncategorized

Hogyan működnek a portugál borászatok karantén idején?

A világjárvány a borágazatot is érzékenyen érintette, szerte a világon. Így Portugáliában is.

Az ország vezetése elég hamar reagált a járvány megjelenésére és már szinte az első megbetegedések után otthon maradásra kérte a lakosságot.

Így egyik napról a másikra betiltották a fesztiválokat, bezártak a borászatok, az éttermek, a bárok. A borboltok pedig csak házhozszállitást vállalnak.

Ahhoz viszont, hogy a pincészetek a járvány idején és elmúltával is tovább működhessenek, fenn kell tartaniuk a kapcsolatot a fogyasztóikkal. A borágazat egyetlen mentsvára az Internet maradt.

 

Voucher

Egyrészt vouchereket kínálnak, melyekkel tulajdonképpen előre megvásárolhatunk, illetve lefoglalhatunk náluk bortúrákat, amit a járvány elmúltával majd beválthatunk.

 

“Intelligens kóstolás”, avagy Smart Tasting

Ez tulajdonképpen egyfajta virtuális bortúra. A termelő házhoz szállítja 2-3 saját borát, aztán virtuálisan, az Interneten keresztül mesél a pince működéséről, történetéről és a termékeiről. Mi pedig közben otthon kóstolhatjuk az adott borászat borait. Nagyon érdekes, újszerű megoldás a fogyasztókkal való kapcsolattartásra.

 

Borkóstolás otthon

Az otthoni borkóstolás azért már ismertebb es elterjedtebb módja a kapcsolattartásnak. Már nagyon sok országban kialakították ennek különböző formáit, amit egyébként az olaszok indítottak útjára. És már nem csak pincészetek, de borszakértők, borboltok, sőt sok sommelier is használja a követőivel való kapcsolattartásra. Elsősorban az Instagramon találhatunk és vehetünk részt ilyen borkóstolókon. A szakemberek a kamera előtt ülve felbontanak egy általuk bemutatásra érdemesnek szánt bort és egy virtuális kóstolás keretében fél-egy órán keresztül mesélnek róla, miközben ők is kóstolnak. Általában a kóstoló előtt pár nappal már jelzik az oldalaikon, mikor melyik bort fogják bemutatni, így addig mi is beszerezhetjük egy online shopból, hogy velük együtt kóstolhassunk. Sőt, a kóstoló közben többen már beszélgetnek is a „nézőikkel” arról, nekik mi a véleményük az adott borról.

 

Borklub 

A borklubok havi előfizetési díjért cserébe minden hónap egy adott napján postáznak 2-3, szakember által (vagy néha az előfizető egyedi ízlése alapján) kiválasztott bort, melyhez mellékelnek egy magazint is, amely az adott borokról tartalmaz információkat. Ez a megoldás nagyon jó lehetőséget kínál például egy családi vagy baráti társaság számára, hogy havonta legalább egyszer összeüljenek egy otthoni borkóstolóra, ahol együtt kinyithatják és kóstolhatják a kapott borokat.

 

Online shop 

Mivel a borboltoknak is be kellett zárniuk, a készleteik erejéig még házhozszállítást vállalnak, hogy ne maradjunk bor nélkül karantén idején sem.

 

Így biztosítják fennmaradásukat és működésüket a portugál borászatok a karantén alatt.


 

No Comments Found